2014. augusztus 31., vasárnap

Még nem írtam nektek, pedig mióta műszaki van a kocsin azóta ez a kilométerórám. Az elkészítéséhez sokat nem kellett matekolni. Korábban a gyári izzók helyére, olyan ledet szereltem aminek nagy a fényszórása, de ezek annyira nem váltak be, legalábbis nekem nem. Az volt a célom a mostani átalakítással, hogy a számok jól látszódjanak, hogy mennyivel megyek, ne csak körbe világítson valamit és egy kevés fény vetüljön rájuk.


A megoldáshoz szükség van egy forrasztópákára/pisztolyra némi kábelre, szigetelőszalagra, zsugorcsőre, egy ledsorral, egy kézicsiszolóra és most árulom el a titkot: egy elektromos elosztó fali dugaszoló lapra. 


Az első próbálkozás egy szétvágott kör alakú átlátszó műanyag ételhordó volt, de túl sok fényt eresztett át és nagyon vastag anyagból készült így a mutató nem tudott elfordulni ha visszatettem a helyére. Ez a műanyag lapka bármelyik barkácsáruházban fillérekért megkapható és nem fogjátok elhinni, tökéletesen passzol a kilométerórába!!!! :) Már csak annyi a feladat hogy egy tollal be kell jelölni a szükséges területeket, lyukakat amiket ki kell vágni. Ehhez elektromos kézi csiszolót használtam kúp alakú fejjel és csiszolókoronggal. Ezt tettem be a gyári számlap helyére, elé pedig az egyedileg vastagabb fényes papírra nyomtatott számlapot. Mögötte kb 60 centi hidegfehér ledsor van felcsavarva, itt ott a fémház belső falára ragasztva. A gyári két izzókábelből pedig elég az egyiket felhasználni (azt hiszem ezek zöld-szürkék) a másikat szigeteljétek, vagy kössétek ki. Ha valakinek kedve van a barkácsoláshoz hát hajrá! :) Meg lehet ezt olcsón oldani... a számlap kivágásain még nekem is van mit javítani :)

0 megjegyzés:

Subscribe to RSS Feed Follow me on Twitter!