Mint azt korábban már említettem, betegség mindig van. Egyszer kellene normálisan megcsinálni és megszűnne talán... Bár ebben is kételkedem... A tegnapi nap folyamán sajnos az első lökhárítóm gondolta úgy, hogy a Tesco-nál az aszfalton sokkal jobb lesz neki. Nem kis feltűnést okozva a csattanással, amivel leesett az egyik oldala.
A szakállemez, lökhárító, rendszám egész mindenség lent volt... felgumipókoztuk a forgalomban, tehetségemnek köszönhetően kisebb dugót is okozva, majd bevásároltunk és irány haza... mondanom sem kell, hogy nem ez volt a terv, de a kényszer nagy úr.
Otthon - a mindenre jó - kábelkötözővel orvosoltuk ideiglenesen a problémát. Elvileg ma vár a karosszériás és megnézi a hétvégén felfedezett alsó merevítő problémát (is) és akkor már az egész alvázat átnézetem vele, szeretném vele kijavíttatni, sajnos hónap vége van és a költségvetés most pont nem engedné meg ezt az egészet, de hát ez van. :(
Reméljük, hogy sikerül az operáció... átkozott rozsda... időközben a történet folytatódott, mert voltam a karosszériásnál. Hála az istennek nem is olyan nagy a baj mint arra számítottam. Szépen rendben van a kocsi alja, megnéztünk minden hegesztést, mint kiderült valószínűleg eladás előtt hozták rendbe az egészet, kivéve ezt az egy elemet. Most ezt megcsináltatom én és akkor az alja szinte teljesen rozsdamentes. Nem azt mondom, hogy nem kell itt ott csiszolni és festegetni, de nagy és "elburjánzott" rozsda nincsen. (kopp-kopp)
Délre kell a kocsiért menni, remélem nem fog sokba kerülni, majd az eredményt lefényképezem... :)
Végül az ígért légszűrőházról a kép, sajnos még festék nélkül:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése